Boldogságóra szakmai nyílt nap

Veszprém | 2019. május 2.

15:00-18:00

Ha még nem ismered a boldogságóra programot:

A Boldogságóra programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni, és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. ​


Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettünk ki, mely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba.

Nem a tudás terhére dolgoztuk ki a programot, hanem annak kiegészítéseként, ahol az a cél, hogy a hagyományos tudásátadást és az életben szükséges kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk az iskolai oktatásban.


A módszertanhoz tartozó Boldogságóra könyvek az egyes életszakaszok igényeinek és lehetőségeinek figyelembe vételével négy különböző korcsoportra (3-6, 6-10, 10-14, 14-20) igazítva készültek el. Egy kézikönyvben több mint 200 játékos feladatot találsz!

Ha olyan elkötelezett pedagógus vagy, aki szívén viseli a növendékek mentálhigiénéjét is, a tanításon, oktatáson túl akkor Neked szól ez a program!


Már több, mint 7.000 pedagógus csatlakozott hozzánk.


 ​Gyere és ismerd meg a boldogságórát tartó pedagógusok munkáját! Tedd fel a kérdéseidet, mondd el a véleményed! Elfogadó, egymásra figyelő, egymást segítő közösséget találsz majd nálunk.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt! A tanév során minden hónapban egy-egy olyan témát járunk körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.

​Bagdi Bella

​Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke és a Boldogságóra program megálmodója

​​A boldogság szóról nekem a cselekvés jut az eszembe.


Boldogságot hozó cselekedetek boldog embereket teremtenek. Boldog emberek pedig boldog családokat, boldog gyerekeket, boldog közösségeket és boldog társadalmat hozhatnak létre.

​Prof. Dr. Bagdy Emőke

​A Boldogságóra program fővédnöke

Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak

Veszprém


Báthory István Sportiskolai Általános Iskola

8200, Veszprém, Halle utca 10.

2019. május 2. 15:00-18:00

Regisztráció: 14.00-15.00 óra között

Jelentkezési határidő: április 30.

Sok szeretettel várunk téged:

Ha még nem ismered a programunkat, de szeretnél többet megtudni róla, illetve szívesen találkoznál olyan pedagógusokkal, akik már kipróbálták azt és saját élményű gyakorlati tapasztalatot szeretnél szerezni a boldogságórás módszertanról.

​Ha boldogságórát tartó pedagógus vagy.

Ha szeretnél első kézből informálódni a pozitív pedagógia legújabb kutatási eredményeiről és a Boldogságóra program szakmai célkitűzéseiről.

A rendezvénysorozat 16 helyszínből áll, Veszprémben a következő helyszínen és időpontban várunk titeket sok szeretettel:

Részvételi díj

A boldogságórát nem tartó pedagógusok számára 1000 Ft adomány a belépődíj, amely a helyszínen fizetendő.

​A boldogságórát tartó pedagógusoknak a belépés ingyenes!

Programterv:

​Prof. Dr. Bagdy Emőke

​Miért van szükség boldogságórákra?

A Boldogságóra program

A Boldogságóra program jelene és jövője

Boldogságóra Workshopok

Boldogságóra workshopok gyakorlatokkal, feladatokkal, játékokkal, beszélgetésekkel

Interaktív műhelymunka

Interaktív műhelymunka boldogságórás pedagógusok számára konzultációs lehetőséggel

Akik a workshopokat és interaktív beszélgetéseket tartják:

​Vörösháziné Czicza Noémi

tanító

"Több, mint 20 éve tanítok a Báthory Iskola Kék Madár Személyközpontú Programjában. Hivatásomban a legfontosabb számomra, hogy az általam nevelt gyermekek az alsó tagozatban eltöltött négy évük ideje alatt megleljék a társas kapcsolataikban rejlő fantasztikus lehetőségeket, megszeressék a tanulást, mellyel újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg számukra saját tehetségük felfedezésére és azok kibontakoztatására! Mindezt egy nyugodt, elfogadó és szeretetteljes környezet megteremtésével igyekszem támogatni és biztosítani!"

​Morvai Dóra

német-történelem-etika tanár

"Már a kezdetektől a Boldogságóra program elkötelezett híve vagyok, mint osztályfőnök, és etikát tanító pedagógus használom a tankönyveket, amelyek szerkesztésében magam is részt vettem. Az ország első Boldog Iskolájának - a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola- tanáraként és a program helyi elindítójaként és vezetőjeként tanítási óráimon (történelem, német) is szívesen alkalmazom a játékos, élményszerű oktatás elemeit. Hiszem, hogy eredményes munkát csak kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben végezhetünk, ennek megteremtése mindennapjaim része. Mint egy ikerpár édesanyja kiemelten fontosnak tartom a gyerekekkel való kapcsolatomban a minőségi együtt töltött időt, és a beszélgetés szerepét. A boldogságórák mellett előadásokat, bemutatókat is tartok, és a blogon is megjelennek fordításaim. Három alkalommal kaptam meg a megtisztelő hónap pedagógusa elismerést. Fontos számomra tanítványaim megismerése és
a személyes, bizalommal teli kapcsolat."

​Gőgös Beáta

tanító

"A Báthory István Általános Iskola alsó tagozaton tanító tanító nénije vagyok, néhány éve kerültem közelebbi kapcsolatba a Boldogságóra programmal. Az idei tanévben 19 kollégámmal együtt elvégeztem a boldogság-képzést, így alaposabban megismerkedtem a programmal, melynek elemeit már régóta alkalmaztam a hétköznapokban. Diákjaimmal együtt részt vettünk a boldogságkutatásban is. Fontos számomra a nyugodt, barátságos légkör, a tanórákon kívül együtt töltött idő, és a jó személyes kapcsolat kialakítása a gyerekekkel."

POZITIVITY társasjáték


A POZITIVITY játék segítségével egész nap játékos formában fejleszthetitek és alkalmazhatjátok a pozitív gondolkodást!

Regisztráció

3 egyszerű lépésben regisztrálhatsz:

1. Töltsd ki az űrlapot

2. Visszaigazolást küldünk

3. Várunk szeretettel a rendezvényen

e-mail címünk

info@boldogsagora.hu