Boldogságóra szakmai nyílt nap

Nyíregyháza | 2019. április 4.

15:00-18:00

Ha még nem ismered a boldogságóra programot:

A Boldogságóra programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni, és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. ​


Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettünk ki, mely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba.

Nem a tudás terhére dolgoztuk ki a programot, hanem annak kiegészítéseként, ahol az a cél, hogy a hagyományos tudásátadást és az életben szükséges kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk az iskolai oktatásban.


A módszertanhoz tartozó Boldogságóra könyvek az egyes életszakaszok igényeinek és lehetőségeinek figyelembe vételével négy különböző korcsoportra (3-6, 6-10, 10-14, 14-20) igazítva készültek el. Egy kézikönyvben több mint 200 játékos feladatot találsz!

Ha olyan elkötelezett pedagógus vagy, aki szívén viseli a növendékek mentálhigiénéjét is, a tanításon, oktatáson túl akkor Neked szól ez a program!


Már több, mint 7.000 pedagógus csatlakozott hozzánk.


 ​Gyere és ismerd meg a boldogságórát tartó pedagógusok munkáját! Tedd fel a kérdéseidet, mondd el a véleményed! Elfogadó, egymásra figyelő, egymást segítő közösséget találsz majd nálunk.

Ha még nem ismered a Boldogságóra programot:

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt! A tanév során minden hónapban egy-egy olyan témát járunk körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.

Nyíregyháza


Bem József Általános Iskola

4400 Nyíregyháza, Epreskert út 10.

2019. április 4. 15:00-18:00

Regisztráció: 14.00-15.00 óra között

Jelentkezési határidő: március 29.

Sok szeretettel várunk téged:

Ha boldogságórát tartó pedagógusként szeretnél kapcsolatba kerülni a környékeden lévő boldogságórás közösséggel, szívesen megosztanád velük és velünk eddigi tapasztalataidat, illetve szeretnél inspirálódnál más pedagógusok történetei által.

Ha még nem ismered a programunkat, de szeretnél többet megtudni róla, illetve szívesen találkoznál olyan pedagógusokkal, akik már kipróbálták azt és saját élményű gyakorlati tapasztalatot szeretnél szerezni a boldogságórás módszertanról.

Ha szeretnél első kézből informálódni a pozitív pedagógia legújabb kutatási eredményeiről és a Boldogságóra program szakmai célkitűzéseiről.

A rendezvénysorozat 16 helyszínből áll, Nyíregyházán a következő helyszínen és időpontban várunk titeket sok szeretettel:

Részvételi díj

Ha boldogságórát tartó pedagógus vagy, számodra a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A boldogságórát nem tartó pedagógusok számára 1000 Ft adomány a belépődíj, amely a helyszínen fizetendő.

Programterv:

Prof. Dr. Oláh Attila

Az ELTE PPK vezetője és a Boldogságóra program tudományos szaktanácsadója

Mit üzen a pozitív pszichológia a pedagógiának?

A Boldogságóra program

A Boldogságóra program jelene és jövője

Boldogságóra Workshopok

Boldogságóra workshopok gyakorlatokkal, feladatokkal, játékokkal, beszélgetésekkel

Interaktív műhelymunka

Interaktív műhelymunka boldogságórás pedagógusok számára konzultációs lehetőséggel

Akik a workshopokat és interaktív beszélgetéseket tartják:

​Bacskai Erika

tanító-tanár
Bem József Általános Iskola

"Célom: Tanítványaim és szüleik, pedagógus társaim, önmagam boldogság szintjének növelése a
mindennapi életben. Vallom, hogy meg kell tanítani minél több gyermeket a boldogság pillanatainak
felismerésére, fenntartására."

​Krakkó Adolfné

óvodavezető,
boldogságóra tréner

"Egyre fontosabbnak tartom a pedagógusok mentálhigiénés karbantartását, szükségünk van a lelki feltöltődésre, a pozitív gondolkodásunk, érzelmi intelligenciánk fejlesztésére. Nagyon sok visszajelzésből az derült ki, hogy a program nem újabb munkahelyi kötelezettséget, hanem feltöltődést is jelent a pedagógusok számára. A
legnagyobb nyertesei pedig a gyermekek: „ki boldogan él már gyermekként, hamarabb leli
meg élete értelmét”
."

​Sándor Csilla Judit

tanítónő,
tréner

"Jó érzés visszagondolni arra, hogy a Boldogságprogram megalakulásakor jelen voltam és egyike lehettem azoknak, akik felvetették, hogy ezt már gyerekkorban tanítani kell. Az első osztályomban a program beindítása után eltűntek a magatartási
gondok és jobb közösséggé váltak.
Lelkesen tartom a boldogságórákat és tanítom a gyerekekkel, mi mindent tehetnek azért, hogy boldogok lehessenek."

POZITIVITY társasjáték


A POZITIVITY játék segítségével egész nap játékos formában fejleszthetitek és alkalmazhatjátok a pozitív gondolkodást!

Regisztráció

3 egyszerű lépésben regisztrálhatsz:

1. Töltsd ki az űrlapot

2. Visszaigazolást küldünk

3. Várunk szeretettel a rendezvényen

e-mail címünk

info@boldogsagora.hu