Boldogságóra szakmai nyílt nap

Győr | 2019. május 7.

15:00-18:00

Ha még nem ismered a boldogságóra programot:

A Boldogságóra programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni, és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. ​


Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettünk ki, mely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba.

Nem a tudás terhére dolgoztuk ki a programot, hanem annak kiegészítéseként, ahol az a cél, hogy a hagyományos tudásátadást és az életben szükséges kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk az iskolai oktatásban.


A módszertanhoz tartozó Boldogságóra könyvek az egyes életszakaszok igényeinek és lehetőségeinek figyelembe vételével négy különböző korcsoportra (3-6, 6-10, 10-14, 14-20) igazítva készültek el. Egy kézikönyvben több mint 200 játékos feladatot találsz!

Ha olyan elkötelezett pedagógus vagy, aki szívén viseli a növendékek mentálhigiénéjét is, a tanításon, oktatáson túl akkor Neked szól ez a program!


Már több, mint 7.000 pedagógus csatlakozott hozzánk.


 ​Gyere és ismerd meg a boldogságórát tartó pedagógusok munkáját! Tedd fel a kérdéseidet, mondd el a véleményed! Elfogadó, egymásra figyelő, egymást segítő közösséget találsz majd nálunk.

Ha még nem ismered a Boldogságóra programot:

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt! A tanév során minden hónapban egy-egy olyan témát járunk körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejleszti.

​Bagdi Bella

​Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke és a Boldogságóra program megálmodója

​​A boldogság szóról nekem a cselekvés jut az eszembe.


Boldogságot hozó cselekedetek boldog embereket teremtenek. Boldog emberek pedig boldog családokat, boldog gyerekeket, boldog közösségeket és boldog társadalmat hozhatnak létre.

​Prof. Dr. Bagdy Emőke

​A Boldogságóra program fővédnöke

Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak

Győr


Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar

9022, Győr, Liszt Ferenc u. 42.

2019. május 7. 15:00-18:00

Regisztráció: 14.00-15.00 óra között

Sok szeretettel várunk téged:

Ha még nem ismered a programunkat, de szeretnél többet megtudni róla, illetve szívesen találkoznál olyan pedagógusokkal, akik már kipróbálták azt és saját élményű gyakorlati tapasztalatot szeretnél szerezni a boldogságórás módszertanról.

Ha boldogságórát tartó pedagógus vagy.

Ha szeretnél első kézből informálódni a pozitív pedagógia legújabb kutatási eredményeiről és a Boldogságóra program szakmai célkitűzéseiről.

A rendezvénysorozat 16 helyszínből áll, Győrben a következő helyszínen és időpontban várunk titeket sok szeretettel:

Részvételi díj

A boldogságórát nem tartó pedagógusok számára 1000 Ft adomány a belépődíj, amely a helyszínen fizetendő.

Ha boldogságórát tartó pedagógus vagy, számodra a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Programterv:

Prof. Dr. Oláh Attila

Az ELTE PPK vezetője és a Boldogságóra program tudományos szaktanácsadója

Mit üzen a pozitív pszichológia a pedagógiának?

A Boldogságóra program

A Boldogságóra program jelene és jövője

Boldogságóra Workshopok

Boldogságóra workshopok gyakorlatokkal, feladatokkal, játékokkal, beszélgetésekkel

Interaktív műhelymunka

Interaktív műhelymunka boldogságórás pedagógusok számára konzultációs lehetőséggel

Akik a workshopokat és interaktív beszélgetéseket tartják:

​Németh Andrea

tanító, drámapedagógus

"Nekem a Boldogságóráról az élmény, a játék, a szeretet, a magamra és másokra figyelés, a vidámság, az önismeret, a személyiségfejlesztés, az érzelmi intelligencia jut az eszembe. Alapvetően pozitív életszemléletű tanító vagyok, aki a Boldogságóra program keretein belül megtaláltam azt a támogató szakmai csapatot, azokat a módszereket, technikákat, amellyel tanítványaimat a számok és a betűk ismeretén kívül az életben igazán fontos dolgokra is megtaníthatom, nevelhetem. Örömmel tölt el a felkészülés, élvezem az órákat, miközben tanítványaim is azt kívánják, hogy naponta legyen Boldogságóra."

Somosfalviné Fehér Gabriella

szakvezető tanító

"Szerintem semmi sem fontosabb, mint hogy az iskolában a gyerekeket motiváljuk, biztassuk, önbizalmukat erősítsük, kreativitásra ösztönözzük, de főleg hogy szeressük őket. A boldogságórák kiváló lehetőséget biztosítanak erre amellett, hogy a témák feldolgozásakor játékosan, észrevétlenül fejlesztjük kis tanítványaink pozitív gondolkodását, érzelmi intelligenciáját. Fantasztikus megtapasztalni, hogy mennyire nyíltak és őszinték a gyerekek és ettől én is sokkal boldogabbnak érzem magam."

Makkosné Nagy Kinga

gyógypedagógus

"16 éve tanulásban akadályozott tanulók oktatását - nevelését végzem. A tanulási képességek fejlesztése mellett kiemelt fontosságúnak tartom az érzelmi nevelést. A gyerekek jelentős része érzelmeit, indulatait helytelenül fejezi ki, szociális hátterük nehezített. A segítségadásra, együttműködésre épülő, társas érintkezésen alapuló készségek fejlesztéséhez kiváló lehetőséget nyújtanak a boldogság órák, melyek gyakorlatai játékos, vidám, kreatív módon növelik az önbecsülést, a pozitív életszemléletet, az osztálykohéziót. Miközben a pedagógus boldogságra tanít, maga is egyre boldogabbá válik. A foglalkozások bátorító közege hozzájárul annak tudatosításához, hogy " Kincsek rejlenek mindenkiben"."

POZITIVITY társasjáték


A POZITIVITY játék segítségével egész nap játékos formában fejleszthetitek és alkalmazhatjátok a pozitív gondolkodást!

e-mail címünk

info@boldogsagora.hu